£άτ๐ģατớκ

2012. augusztus 27., hétfő

Munka kell

Köszönöm a komikat! Tényleg nagyon jól esik, az is, hogy ilyen sokan olvassák a blogom. További jó olvasást!:) xx




-Jézusom! Jól vagy? Úgy remegsz, mint e
gy nyárfa levél.
-Semmi bajom Mamika! Csak fáradt vagyok. Fel megyek és lefekszem egy picit.
-Rendben szívem.
-Nagyon sajnálom mami, hogy az előbb úgy kiabáltam veled. Ne haragudj.
-Nem haragszom. Na meny ne, hogy itt össze ess nekem!
Annyira kedves, soha nem tud rám haragudni. Én meg olyan bunkó voltam vele. Nem vagyok normális. Már csak ő maradt nekem. Nincs senkim rajta kívül, és így bánok vele? Mostantól tényleg lenyugszom és el számolok előbb háromig, mielőtt össze-vissza kiabálnék. Megint szóba jött, hogy "jól vagy"? Ez már beteges! Komolyan jól vagyok, vagy is nem tudom, de az biztos, hogy nem anyuék miatt. Egészen más dologról van szó. Amióta rá estem arra a srácra, nem tudom elfelejteni gyöngéd kezeit, gesztenyebarna szemét, és édes mosolyát. Azt hiszem szerelmes vagyok. Hogy mi van?? Szerelmes? Én? Az teljes mértékkel ki van zárva, hisz nem is ismerem, még a nevét sem tudom. Azt viszont igen, hogy nem fogom egykönnyen elfelejteni.
                                                                           ***
-Kérem vegyenek elő egy lapot. A kérdések a táblán. Írják fel a nevüket a lapra mielőtt beadják. A dolgozatra tizenöt percet kapnak.
-Dolgozat milyen dolgozat?- kérdeztem Floratól suttogva.
-Amit tegnap vetünk. Ápropó... Miért nem hívtál vissza? Vagy ezerszer hívtalak.
-Teljesen ki ment a fejemből. Sajnálom.
-Ms.Fisher valami baj van?- jött oda hozzám a tanárnő.
-Semmi baj.
-Akkor meg kezdjen bele a dolgozatába!
Hogy kezdenék bele, ha nem is készültem rá? Elfelejtettem, hogy dolgozatot írunk. Miért pont velem történik mindig ez? Nem birok semmire sem koncentrálni. Pedig valamit rá kéne firkantanom, hogy ne üresen adjam be. Az első két kérdés egyszerű volt. A többit pedig megpróbáltam Floraról le lesni. A napom ismét egész unalmasan telt. 
- Megjöttem!
-.....
-Hahó nagyi, itthon vagy? 
Nem válaszolt, ez különös mivel soha nem szokott itthonról el menni. Mindig ha valami kell én ugrok le a boltba. Felmentem az emeletre, s halk szipogások, orrfújásokra lettem figyelmes. Követtem a hangokat, míg a nagyi szobájába találtam magam. Ott ült az ágyon és sírt. Kezében egy halom csekket tartott. 
- Mamika mi történt?
-Annyira sajnálom. Azt hittem, hogy elbírlak tartani, de tévedtem. Nincs elég pénzünk a házra. Nagyon magas a villany számlánk. A nyugdíjam nem elég még arra is, hogy ruhákat vegyünk számodra, de én nagyon szeretném, hogy mindened meg legyen.
-Nyugodj meg, minden rendben lesz. Majd együtt megoldjuk!

Nagyon rossz volt nézni, ahogy a nagymamám ott ül és zokog. Magamhoz húztam és átöleltem. Adtam egy puszit az arcára és megmondtam neki,hogy most el kell mennem, de majd jövök. Futottam ahogy csak tudtam. Végül megálltam egy nagy ház előtt, becsöngettem.
-Szia! Hát téged meg mi szél hozott?- köszöntött a barátnőm.
-Bejöhetnék? Nagyon fontos lenne!
Fent az emeleten bementünk Flora szobájába. Nagy kíváncsisággal kérdezősködött. 
-Most már el kell mondanod! De amint látom nem valami jó dologról van szó.
-Hát ez egyáltalán nem valami jó dolog amit most el mondok. Úgy nézz ki tönkre mentünk. Maminak nem elég a nyugdíja, hogy vezesse a háztartást, mellette meg, hogy eltartson engem. Nem tudom mi tegyek. Olyan érzésem van, mintha ez az egész az én hibám lenne.
-Dehogy a te hibád. Azért nincs pénze a nagyidnak, mert mostanság minden drágább. Ez ellen meg könnyen segíthetünk.
-Tényleg? Mégis hogyan?
-Kell valami munkát vállalnod. Jöhetnél te is a Nando's-ba dolgozni. Én is ott kaptam állást. Ma kezdek. 
-Betudnál engem is valahogy juttatni?
-Persze, úgyis keresnek még alkalmazottakat. 
Ez nagyszerű, végre segíthetek a nagyimnak. Egyenesbe fogunk jönni. Persze meg kellet ígérnem Floranak, hogy munka mellet tanulni is fogok, mert különben nem fogja elintézni, hogy engem is bevegyenek. Legalább könnyebb lesz olyas valakivel tanulni aki kitűnő tanuló. Délután elkísértem Lorát a munkahelye. A főnök egész kedves volt. Bemutatkoztam, elmondtam miért szeretnék itt dolgozni. Egész jól ment. Holnaptól már én is itt fogok dolgozni. El mondta mit kell csinálni, mik a szabályok. Nem túl nehéz, az egésznek az a lényege, hogy legyünk kedvesek a vendégekkel. Azt hiszem ezzel nem lesz gond. Mamikának is elmeséltem, hogy dolgozni fogok járni mindennap és, hogy ne félje minden nap tanulok. Most írom az utolsó leckét. Amit kellet bemagoltam. Ágyő fura nap. Helló új nap...

2012. augusztus 19., vasárnap

Jól vagyok!

Köszönöm szépen a bevezetőhöz a komikat. Nagyon jól esett! Továbbra is szeretném, hogy írjatok véleményt. Ha tetszik a rész, ha nem. Addig is puszi!:*






-Elena igyekezz! Még a végén elkésel.
-Rögtön jövök.
Nos igen. Újra elérkezett a nemvárt tanítási időszak. Nem akarok jelen pillanatban emberek közé menni, de meg akarok változni. Meg kell változnom! Nem lenne helyes ha magántanárhoz járnék. Új életem ettől a naptól kezdve megváltozik. A kis éjjeli szekrényemre pillantottam. Ott volt a szüleim képe rajta. Oda sétáltam nyomtam rá egy puszit és megfogadtam, hogy tovább lépek. Lesiettem gyorsan adtam az én drága nagyikámnak egy puszit az arcára és kocsiba ültem. Az iskola ugyanolyan volt, mint az elmúlt évben. Egy cseppet sem változott, maximum annyival, hogy a termek ki lettek festve. Ahogy bámultam az előttem lévő semmire hátulról valaki megijesztett.
-Ááááááá.- sikítottam.-Normális vagy? Rám akartad hozni a frászt? Mert akkor sikerült!- kiabáltam.
-Neked is szia! Bocsi nem akartalak megijeszteni. Ne haragudj.- olyan megbánó szemekkel nézett, hogy nem tudtam rá haragudni.
-Rád nem lehet haragudni Flora! Gyere ide.- Megöleltem.
-Figyelj minden rendben?
-Persze semmi bajom. Mennyünk be mert ha jól hallottam az előbb becsengettek.
A délelőttöm egész unalmasan telt. Egyik órán se tudtam olyan fitt lenni, mint ami az megszokás volt. És sajnos ezt észre is vették.

-Ne feledjétek holnap dolgozatot írunk. Kérek mindenkit tanuljon, az idei pontok számítanak nagyon is!- mondta Mrs. Gibling.- Fisher kisasszony ide fáradna egy percre?
-Jó napot tanárnő miben segíthetek?
-Minden rendben van? Úgy látom, mint ha még mindig nem tette magát túl a történteken.
-Minden a legnagyobb rendben. Jól vagyok. Tényleg. Csak... kicsit fáradt vagyok.
-Tudja tavaly megsajnáltuk, hogy meghaltak a szülei és, hogy nem tud oda koncentrálni a dolgokra. Na, de azóta eltelt négy hónap.
-Igen tudom tanárnő de...
-Kérem próbáljon koncentrálni a tanulásra. Idén már nem tehetünk kivételt. Megértet Elena?
-Igen tanárnő. Viszlát.

Hát igen egy kellemes beszélgetésben részesültem Mrs. Gibling tanárnővel. De igaza van, teljes mértékben! Mostantól csak is a tanulásra koncentrálok. Mielőtt haza mennék beugrok a boltba, mert el fogyott a cigim. Régebben sosem cigiztem, csak mióta anyuék elhunytak. Vettem mellé egy kis alkoholt is, csak, hogy jobban érezzem magam. A nagyi nem tud semmiről és nem is akarom, hogy megtudja mi lett az ő kis pici unokájából.
-Szia nagyikám! Megjöttem!- üdvözöltem kedvesen és mosolygósan.
-Szia kicsikém. Éhes vagy? Főztem finom paradicsom levest. Még meleg. Kérsz?
Nem akartam megbántani, annyira rendes hozzám, ráadásul éhes is voltam egy picit.
-Hogy telt az első nap a suliban?
- Jó volt. Minden rendben volt.- mosolyogtam akaratom ellenére is.
-Oohh igazán? Mielőtt megérkeztél volna felhívott Mrs. Gibling tanárnő, azzal az indokkal, hogy nem figyeltél semelyik órán sem. Ráadásul a többi tanár is panaszkodott. Aggódnak miattad.
-Nem kell a sajnálatuk. Meg vagyok. Miért nem fogja ez fel senki!?- kiabáltam bele szerencsétlen arcába.
Jobbnak láttam ha most el tűnök otthonról. Megfogtam a táskám és bevágtam magam után a bejárati ajtót. A szél erősen fújt. Gyönyörű látvány fogott meg, a tarka levelek csak úgy hullottak a fákról. Egyszerűen mesés volt. Nem törődtem azzal, hogy ki lát és ki nem. Elkezdtem körbe-körbe forogni. Varázslatos volt. Kicsit túl sokáig pörögtem és nem vettem észre, hogy jön velem szembe valaki. Megbotlottam és ráestem. Annyira hihetetlennek látszott az egész. Csak egy leheletnyi távolság volt köztünk. Szikrázott a levegő, éreztem kezd egy kicsit cikis lenni a szitu. 
-Jaj bocsáss meg. Nem direkt volt. Nem vettelek észre.- leszálltam róla és próbáltam kihúzni magam a csávából. 
-Nyugi. Semmi baj.- elmosolyodott. 
Azok a gyönyörű gesztenye barna szemei megbabonáztak. Minden haragomat, bánatomat elfeledtem. Nyugalom töltötte meg a szívemet. Álmodozásomat a telefonom rezgése zavarta meg.
-Halló?
-Szia El! Figyelj meg tudnád pontosan mondani, hogy holnap miből is írunk dolgozatot? Nem nagyon figyeltem az órán.- mondta szégyenkezve Flora.
-Szia Lora bocsi, de most nem vagyok otthon. Tíz perc múlva vissza tudnál hívni?
-Hogyne. Akkor majd hívlak. Szia.
-Szia.- leraktam majd folytattam a sajnálkozást.- Bocsi de most mennem kell. És még egyszer ne haragudj.
Sarkon fordultam és már siettem is, nem akartam, hogy még kínosabbá váljon a helyzet. Hallottam, hogy kiabál valamit utánam, csak azt nem, hogy mit.

2012. augusztus 16., csütörtök

Prológus

Emlékszem kiskoromban anyu minden este bejött a szobámba és énekelt. Soha sem kértem, mindig magától jött. Imádtam a hangját, elvarázsolt a dallama. Úgy éreztem, mint ha egy mesébe cseppentem volna be. Királylánynak éreztem magam, aki szabad, mint a szél, de olykor jámbor akár csak egy kis bárány. Általában a legtöbb mese happy and- el zárul, azonban az enyém elég kegyetlenül. Próbálom el felejteni a múltat, de nem megy. Elég szoros kapocs fűződik a szüleimhez. Amikor csak el megyek egy garázs mellet, (amiből jön ki a friss benzin illat) könnyek hullanak a szememből. Apura emlékeztet. Milyen jó is volt. Gondolok rájuk minden egyes nap, de amit csinálok, hogy folyton magamba fordulok az már nem normális. Valakinek ki kell öntenem a szívem végre. Florat nem akarom ilyenekkel pesztrálni, neki is meg van a maga baja. Remélem az elkövetkezendő évben minden más lesz. Valami jónak kell történnie. Érzem itt a változás szele, ami engem is sodor magával.